Nagyjából egy hónapja, hogy elkezdtem a régóta tervezgetett új bloggal foglalkozni, ami jelenleg is igen kezdetleges állapotban van... nem mintha nem jöttek volna létre újabb és újabb konyhai érdekességek és finomságok... csak éppen valahogy a "megörökítés" elmaradt. Persze még mindig szeretném írni, és remélem, hogy fogom is.
Ma is történik valami: volt a fagyasztóban egy fagyis doboznyi májpástétom (amit anyám csinált), ebből ma reggeliztünk, de gyanús, hogy nem nagyon fog fogyni, mert frissen jobb volt; ebből kéne csinálni valami nagyon jót, hogy ne kelljen kidobni. Arra gondoltam, hogy adok hozzá egy kis tojást, darát vagy zsemlemorzsát, hagymát, átfűszerezem és jó lesz tölteléknek pitébe. A pite tésztáját pedig valami édes süti receptből lopom (valami linzerszerűséget képzelek el), úgy, hogy kiveszem a cukrot belőle, és inkább sós lesz a tészta. Ha sikerül, megmutatom :)
Másnap. :)
No, hát a fenti képen látható rusztikus májas pite került ki tegnap a sütőből. A májpástétomot úgy javítottam fel, hogy hagymát pirítottam, rátettem a pástétomot, ami a melegítés következtében elég folyós lett. Került bele 4 csapott evőkanál dara, még egy picit főztem, majd levettem a tűzről. Kihűlés után került bele 1 egész tojás, némi fokhagymapor, szójaszósz, majoranna és pirospaprika és a többi fűszer.
A tésztához egy fél kiló lisztet elmorzsoltam 20 deka vajjal, egy kávéskanál sóval, majd tettem bele 1 tojást, sütőport és annyi tejet, hogy egy rugalmas tésztát kapjak. (kb. 1,5 dl tej.)
A tésztát kétfelé vettem, kinyújtottam és a tepsibe tettem, rá a tölteléket, másikkal betakartam. A tetejére egy tojásfehérje ment, mert ez épp volt a hűtőben egy bögrében. (Pogácsát sütöttem előző nap, és abba csak a sárgája kellett.) Előmelegített sütőben kb. fél óráig sült, légkeveréssel, 180 fokon.
Az íze: jobb, mint volt, elég tömény, laktató. :) Frissen kóstoltam, és őszintén szólva, egy pohár sört szívesen megittam volna utána, ha lett volna... :)
Tapasztalatok, tanulságok:
Már kész voltam, mikor este olvastam Paulon Viki javaslatát, hogy tésztának a quiche tésztája épp megfelelne. Utánanéztem ennek francia (?) pite tésztának: a liszt és vaj arány az, ami nálam; a folyadék viszont sok esetben csak hideg víz. A tészta a hűtőben pihen - nálam nem pihent. Van, aki tesz bele sütőport, van aki nem. A tojással szintén ez a helyzet. Előfordul olyan recept, ahol tejföl is megy bele. Szóval, ahány ház, annyi szokás.
Én arra jutottam, hogy legközelebb csak a sárgáját teszem bele a tésztába, és talán a 1-2 kanál tejfölt teszek hozzá, nem csak tejet. Tejet csak annyit, amennyit még a tejföl után felvesz. A mostani tészta egy kicsit tört, bár, mint a képen látható, sikerült nagyobb háromszögletű darabokra vágni.
